|
Molnárné Erikával, a Lian Thai Massage & Spa tulajdonosnőjével, a VII. kerület egyik forgalmas utcájában, a Zsinagóga szomszédságában lévő szalonjában beszélgetünk. Mint az üzlet vezetője személyesen osztja meg gyakorlati tapasztalatait a Feng Shui alkalmazásáról.
Mi motiválta a választásodat, hogy egy thai masszázsszalont hoz létre Budapesten?
Amikor párommal először jártunk Thaiföldön, rabul ejtett a hely varázsa. A mosoly, a felszabadultság, az emberek végtelen kedvessége, bája és természetesen az időjárás. Őszintén elgondolkodtunk, hogy élhetnénk akár ebben az országban is. Ám, gyermekeink már nem 2-3 évesek, hogy olyan könnyen vegyék az elszakadást a barátaiktól, az itthoni környezetüktől. És mint társasági ember, számomra is jelentett volna ez a végén problémát.
Ekkor merült fel bennem, hogyha már Thaiföldön nem élhetünk, akkor legalább egy szelete az országnak, a kultúrának és annak a tiszta nyugalomnak költözzön haza.
Tudtam azt is, hogy ideje váltanom, más területtel foglalkoznom, mint addig. Számomra nagyon fontos, hogy adni tudjak, a tevékenységem szolgálja mások örömét, boldogságát és jó közérzetét.
Akkor innen egyszerű volt már meghatározni a tevékenységet magát.
Végülis a legmeghatározóbb mindig az első élmény, ahogy szokták mondani. Mi télen mentünk életünkben először Thaiföldre. Meleg kabátban és abban a lelki állapotban, ami itthon jellemzi az embert, mikor rég látott napsütést és oly’ messzi még a nyár. A szállodánkkal szemben megpillantottunk egy masszázsszalont. És azonnal elhatároztuk, hogy kipróbáljuk. Majd mindennapra jutott más-más helyszín, eltérő masszázs fajtákkal. Teljesen beleszerettünk az országba, az emberekbe. Így született meg a döntésem.
Miként kezdtél hozzá a gyakorlatban az ötlet megvalósításának?
Kiválasztottam a helyszínt. Az nem is jelentett kérdést, hogy Budapesten legyen a szalon. Ezek után nekiálltam üzlethelyiséget keresni. Természetesen, ez kellőképp időigényes feladatnak bizonyult. Választásom végül a jelenlegi szalonra esett. Itt kezdetben varroda működött, majd egy virágbolt. Egyik sem túl szerencsés csillagzattal bírt, hogy finoman fogalmazzunk.
Egyik nap az újságosnál megpillantottam a Feng Shui Magazint és éppen egy kozmetikáról írt cikkeddel találkoztam benne. Akkor döntöttem el, hogyha ekkora munkába fogok, ennyi pénzért, akkor érdemes, ha az építőipari szakmunkák mellett Feng Shui tanácsadó segítségét is kérem. A cikk elolvasását követően azonnal telefonáltam és ily módon a szalon teljes kialakítása már a Feng Shui tudatos figyelembe vételével zajlott.
Az üzletre valóban nehéz ráismerni. Különösen annak, aki előtte látta.
Igen. A lepusztult, fénytelen és kellően igénytelen környezet mára a múlté. Itt új a teljes víz-, villanyrendszer. Újra burkoltattunk és festettünk mindent. Természetesen, már tudatosan választva a színeket, az egyes helyiségek elrendezését. Ahhoz, hogy ez a folyamat gördülékenyen menjen, még a bürokrácia nagyúr Magyarországon. Volt olyan pillanata a kivitelezésnek, amikor a rengeteg akadály és falba ütközés a különféle hivataloknál, elkedvetlenített. Azon gondolkodtam, hogy miért is kellett nekem belekezdenem ebbe az egészbe. Ám, a mostani eredmény mindenért kárpótol. Mindennap azt gondolom, hogy jól döntöttem, ezért érdemes volt a nehézségeket is vállalni.
„2 óra masszázs és utána úgy érzem magam, mint a mennyországban”- írja egy brazil férfi. „Itt egy masszázs és rögtön 20 évet fiatalodom”- csengnek egy svájci nő szavai az asztalon lévő vendégkönyvből. Francia, olasz, skót és spanyol emberek üzenetei keverednek a magyar dicsérő mondatokkal.
Örülök, hogy ebben a zaklatott, nyugtalan világban itt nyugalomra, békére és fizikai regenerálódásra lelnek a vendégeink. A fő hangsúlyt a minőségi szolgáltatásra és az igényes környezetre helyeztem.
Az egyik kínai férfi vendégünk meg is jegyezte, hogy ez „tííísztá” (tiszta) hely. Azért jár folyamatosan vissza. Ugyanis ma hazánkban rengeteg szalon működik, ahol thai nők dolgoznak. Számomra elsődleges volt, hogy már tapasztalt és képzett masszőrnőket válasszak munkatársként. Van 50 év feletti hölgy is, aki hatalmas tapasztalattal és érettséggel bír. Kezdetben páran azt gondolták, hogy itt nem csak tradicionális masszázsok folynak. Hisz’ valljuk be, Thaiföld híres a szex-turizmusról és ez akaratlan beleszövődik a magyar elképzelésekbe is. Ilyenkor teljes természetességgel elmagyarázom milyen masszázs típusok léteznek nálunk, milyen szolgáltatások vehetők igénybe. Ha így kezelem az érdeklődőket, akkor semmi kellemetlenséggel nem jár. Sőt, jó pár ügyfél, aki kezdetben más szolgáltatást remélt, így is ellátogat hozzánk.
Mit tapasztalsz, miként hat a tudatosan alakított tér az ide rendszeresen járókra?
A kedvencek egyike a páros szoba, mely éppen 2. Szerelem, házasság életterületen került kialakításra. Ez lehetőséget ad, hogy romantikát, új élményt csempésszünk a mindennapi együttélés rutinjába. A pár tagjai egy virágszirmokkal, gyertyákkal díszített kádban fürdőzhetnek. Közben teát szolgálnak fel nekik. És természetesen masszázst is kapnak. Amikor a végén ránézünk az arcukra, látható, hogy szinte új élet költözött a kapcsolatukba. Fantasztikus érzés, hogy ilyen elégedettséggel tudjuk megajándékozni vendégeinket.
Továbbá a lányok mindennap tartanak tértisztító ceremóniát. Házi oltárukat maguk hozták Thaiföldről és reggel azzal indul a nap, hogy imádkoznak, áldást kérnek. A nyitáskor egy tibeti láma is felszentelte a helyet. Mindez érzékelhető az itteni nyugodt légkörben. A gyertyák és a füstölők csak tovább fokozzák azt az érzést, hogy itt megszűnik a rohanás, a kapkodó szerzésvágy és az ember átadhatja magát a belső békéjének. Ilyen környezetben könnyebb gyógyulni, a mindennapos stresszélményt elengedni.
Halzer Dorottya
okl. Feng Shui tanácsadó
Tel: 06-20-942-7748
|