|
Az ok amiért jelentkeztem az volt, hogy szerettem volna bővebben
megismerkedni és utána foglalkozni is a Feng Shuival. Szerencsére a
csoportban hasonló szándékokkal voltak jelen a többiek is. Azt gondolom
ez sokat tett az időszakhoz. Örültem, hogy így összejött ez a kis
csoport, mert nagyon jó hangulatban teltek a tanfolyami órák (és azóta
is tartjuk a kapcsolatot).
Visszatérve a lényegre, számomra sok új és érdekes dologgal ismerkedtem meg. Úgy érzem, hogy a tanfolyam elvégeztével egy biztos alapra tettem szert a Feng Shui témakörében. Mindenképp elégedett vagyok és sok szempontból örülök neki, hogy ezt a tanfolyamot választottam. Pl. az egyes témakörök összeszedetten és logikusan követték egymást a hetek során. Számomra ez fontos volt, hiszen így sokkal könnyebben és gyorsabban érthetővé váltak az újabb és újabb információk. Találkoztam már a témakörben különböző könyvekkel, írásokkal és azt kell hogy modjam, nagyon megdöbbentő és elkeserítő amiket egyes emberek felelőtlenül leírnak. Úgy érzem, hogy (csak) az alaptanfolyam révén olyan tudással gazdagodtam, ami jóval több, mint amire egyáltalán számítottam. Az oktatói szellemiség, hozzáállás, segítőkészség (sajnos) kevés helyen tapasztalható szinten mutatkozott meg akkor és a mai napig is jelen van. Köszönöm.
Lea (20 éves)
|